Elhagytam az esti fogmosást és ez történt velem

A szülők már korán megtanítják a gyerekeknek, hogy nem szabad fogmosás nélkül ágyba bújni, mert „a gonosz bacik megeszik a fogakat”. Valójában mindegy, hogy tényleg lefekvés előtt, vagy sokkal korábban mosol fogat, friss kutatások bebizonyították, hogy nem az időpont, hanem a mennyiség számít.

Az érdes réteg a fogaidon, amit a fogmosás kihagyásokat érzel, az valójában él, baktériumok millióiból áll, amelyek felhalmozódnak a fogakon és lepedékréteget képeznek rajtuk. Ez az úgynevezett biofilmnek nagyjából 24 órára van szüksége ahhoz, hogy rendesen kifejlődjön, ezt követően pedig már sokkal nehezebb megszabadulni tőle, mintha gyakrabban mosnád le. A lepedék egyre vastagabb és makacsabb lesz, ahogyan telik a fogmosás nélküli idő.

A baktériumok nem csak érdes felszínt eredményeznek, de savat is termelnek, ami kifejezetten káros a fogaiknak. Evés közben még inkább megindul a savtermelés, és ha a lepedékréteg vastag, és jó sok savat enged ki magából, a fogak elkezdenek szuvasodni.

Hogy pontosan mikor is mosunk fogat, valójában egyáltalán nem számít. A reggeli fogmosásnak nyilvánvalóan higiéniai okai vannak (mégsem lenne jó kellemetlen lehelettel indulni munkába), de az orvosok inkább a szokások kialakítása miatt ajánlják a reggeli-esti fogmosást, nem azért, mert az időpont annyira számítana.

A napi kétszeri tisztítástól már jó vagy. Persze azért nem ajánlatos lefekvés előtt csokit és cukrot fogyasztani, mert a darabkák megragadhatnak a fogaidon, és ott intenzívebb lehet a baktériumok savasodása, de ha nem tervezünk nagy nasi partit lefekvés előtt, nyugodtan előbbre is lehet hozni a fogmosást.

A fogorvosok legalább napi kétszeri fogmosást ajánlanak, ez az a kényelmes időtartam, ami még pont megakadályozza a baktériumokat abban, hogy vastagabb réteget képezzenek a fogaidon. Minél vastagabb a lepedék, és minél több étel jut a baktériumokhoz, annál több savat engednek magukból.

Hozzászólás